A fogyasztói elégedettség növeléséért küzdenek leginkább a biztosítók
A biztosítási vezetőket leginkább az ügyfél-elégedettség fenntartása, a stabilitás és növekedés, valamint a költségcsökkentés foglalkoztatja, amely kihívások kezelésében az IT-nek is fontos szerepet szánnak - derül ki az üzleti szolgáltatásokat és technológiai megoldásokat kínáló vezető globális vállalat, a Genpact legújabb tanulmányából.

A 2014-ben végzett észak-amerikai kutatási projekt célja az volt, hogy új működési modellek kialakulásának lehetőségét értékelje az egyes iparágakban. A kutatás során 920 felsővezetőt interjúztattak, a biztosítási iparágon belül összesen 95-öt, akik olyan cégeket vezetnek, melyek nagyrészt 10 ezernél több főt foglalkoztatnak.

A biztosítási tevékenység korszerű működési modellek révén történő átalakításának esélyeit vizsgáló jelentés a meglévő trendek igyekezett beazonosítani.

A biztosítási ágazat felsővezetői által leggyakrabban idézett kihívás a fogyasztói elégedettség növelése: a válaszadók 60%-a nevezte meg az első három helyen. Ezt követi a növekedés, illetve méretgazdaságosság, valamint a költségcsökkentés. Az említett három tényezőnél jóval kevésbé aggódnak a biztosítási felsővezetők az innováció, a tőke csökkenése, vagy az eszközintenzitás miatt – állítja a Genpact.

A kihívások kezelésében a cégvezetők bizonyos vállalati funkcióknak, például az aktuáriusoknak, illetve a kárigények elemzésének általában nagyobb jelentőséget, hatást tulajdonítottak, miközben egy-egy kihívás kezelésében más funkciók jóval koncentráltabb hatást gyakorolnak. Ilyen például az ügynökségi támogatás az értékesítés növelésében.

A megkérdezettek 84%-a szerint a vállalati kárigények kezelésének igen komoly hatása van a vevői elégedettségre, a személyi biztosítások esetében a felsővezetők 71%-a mondta ugyanezt. A növekedés és méretgazdaságosság tekintetében az ügynökségi támogatást (79%) és a biztosítási szerződések aláírását (75%), valamint az aktuáriusi és kárigény-elemzési feladatokat ellátó részlegnek van a legnagyobb hatása a megkérdezettek szerint.

A Genpact a jelentésben megállapítja, hogy a skálázható növekedés elérése évek óta fontos célkitűzése az észak-amerikai nem-életbiztosítóknak, mára azonban az ügyfél-elégedettség elérésére is egyértelműen nagyon hangsúly helyeződik. A technológia, az üzleti folyamatok újratervezése és a közös szervezeti modellek egységes megközelítésének köszönhetően a biztosítók egyre hatékonyabban képesek kezelni ezeket a kihívásokat – állítja a Genpact.

Valamivel több, mint a megkérdezettek 60%-a véli úgy, hogy a jobb technológiák használatával lényegesen javíthatnák a szerződéskötési folyamatot, valamint az ügynökségi támogatást is. A fejlett szervezeti struktúráktól, például a közös szolgáltatásoktól és az üzleti folyamatok outsourcingjától (BPO) pedig a válaszadók mintegy kétharmada remél lényeges hatást a biztosításmatematikai és kárelemzési műveletekre.

A tanulmány szerint a válaszadók többsége úgy véli, hogy a technológia-használat radikális javítása, az üzleti folyamatok újratervezése és a fejlett szervezeti struktúrák együttesen évente mintegy 450 millió dolláros hatást gyakorolhatnak egy-egy biztosító működésére.

Forrás: Biztosítási szemle



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.12
PoweredBy: SK Trend Kft